2009/09/27

Wellness-hét alatti terméseim

.
Solo cicás könyvjelző. Ajándékba készítettem a házunk gondnokának, aki egyben jó barátnőm is.
És ezzel a könyvjelzővel nevezek az xszemesbolt játékára.





Ez a saját tervezésű kék cserepes virágom, csak kicsit színátalakítva. Fein flobára hímeztem, a színkódokat nemsokára átvariálom a mintában, és újra közzéteszem.


Ez szintén sk. tervezésű minta, az anyag 28-as fehér hímzővászon, a fonal pedig hand-dyedfibers 585-ös, amerikai, kézzel festett selyemfonal (külön köszönet érte smelindának)


Ez pedig a szintén sk. tervezésű könyvjelző, saját festésű fonallal hímezve (ami mosásnál kicsit megfogta az anyagot, úgyhogy még a színstabilizálást kicsit gyakorolnom kell).



.

Könyvjelző összevarrása lépésenként

.
1. lépés: miután a könyvjelzőnek szánt mintát meghímeztük, a hímzett szalagból úgy vágjuk le a könyvjelzőt, hogy a hátára vissza tudjuk hajtani (tehát kétszer akkorát, mint amekkora a könyvjelző tényleges mérete).
Ezután úgy hajtjuk ketté a könyvjelzőt, hogy a minta színe belülre kerüljön.
Majd összevarrjuk a könyvjelző "rövidebb" oldalát, vagyis a végét.



2. lépés: kifordítjuk a könyvjelzőt, így a minta végre a helyére kerül. Érdemes megvasalni, hogy az összeillesztésnél már ne kelljen varrás közben annyira figyelni.
Majd végigvarrjuk először az egyik oldalát a könyvjelzőnek, majd a másikat is.



És már kész is.

Hátránya ennek a készítési módnak, hogy a szalagot "pazaroljuk" a háta miatt, viszont előnye, hogy nem látszik a varrás hátoldala (amit ha őszintén bevallok, nekem soha nem lesz szép), és sztem ezzel a módszerrel, hogy a hátulja ugyanabból az anyagból készült, elegánsabb is.


Sok sikert kívánok a könyvjelzővarráshoz mindenkinek!



.

2009/09/20

Cserepes virág (saját terv)

.

Turkáló

.

A http://association.fil-en-scene.fr/ oldalon középen a különböző kis ikonokra kattintva különböző kézműves tevékenységekhez, köztük xszemezéshez találhatunk mintákat, ötleteket.

Romi blogjában apró meglepetések tanyáznak.

Néhány apróbb mintával gazdagabban távozhatunk clochette78 blogjából.

lrderien-nél akkor járunk szerencsével, ha a legelejéről kezdjük böngészni a blogját.

http://www.talsicht.de/kreuzstich/gratis---grille-gratuit/index.php ez egy hivatalos dizájner oldalának free mintagyűjteménye, ahol a minta mellé rögtön felhasználási javaslatot is találunk.

http://www.casamiainitalia.com/hp/crossstitchfc.htm itt leginkább az angyalka-kedvelők találnak maguknak mintákat.

http://www.caron.com/free.html ne hanyagoljuk el azokat sem, akik kötni-horgolni szeretnek.

és végül egy kis csemegéznivaló a patchwork szerelmeseinek.


2009/09/18

Örülök :)

.

... annak, hogy Móninak annyira tetszett az egyik saját tervezésű könyvjelző-mintám, hogy kihímezte.
Itt egy fotó a kész könyvjelzőről:




Köszönöm.

.

2009/09/16

Bneheni karácsonyi játéka :)

http://bnehencsi.blogspot.com/2009/09/kozeledik-karacsony-jatszotok-velem.html


Heni - aki eddig játékban sem vett részt - most játékot hirdetett karácsonyra. A fenti képen látható horgolt fenyőkből készít 5-5 db-ot 2 szerencsés nyertesnek, sőt a fenyő és a gyöngyök színét a nyertes választhatja meg :)

.

2009/09/15

Turkáló

.

A Here and Above oldalán találhatunk horgolt babaruhát, kismackót, hímzett (xszemes és hardanger) könyvjelzőmintákat, illetve a Huck Weaving felirat alatt egy számomra új technikával készült könyvjelzőmintákat.

Ghirigorinál egyszerű, mégis aranyos, gyerekeknek való minták várnak rád.

Novalee oldalán már rég jártam, ezért azt ajánlom, hogy a legelejétől kezdjétek a nézelődést, aranyos mintákat lehet nála találni.

Fait Main nagyon mutatós, apróbb mintákat tervez, főleg biscornukat.




2009/09/12

Turkáló

.

Elsősorban horgolók figyelmébe ajánlom EZT az oldalt, bár némelyik minta xszemes mintaként is használható.

Különböző ünnepekre keresel bannermintát? Érdemes körülnézni Ackfeldwire oldalán. A képre kattintva tölthető le a minta.

Vagy inkább horoszkópra vágysz?

Érdemes böngészgetni aiguilles oldalát is, található horoszkópminta, tutorialok, és egyéb érdekességek.

Az ANG oldalán minden hónapban egy új, különleges öltést mutatnak be.



.

Könyvjelző virágos (saját terv)




Több színvariációban letölthető innen


.

Könyvjelző (saját terv)



2009/09/09

Biscornu és könyvjelző (saját terv)

.
Az utóbbi időben nem nagyon volt "ihletem", ma viszont sikerült két kisebb mintát kreálnom:



.

2009/09/05

Jótékonysági felhívás!!!

(másolt szöveg)
Kedves Tyúkanyók és Kiscsibék!

Számos pályázaton vehettetek már részt nálunk, kisebb-nagyobb nyereményekért.

Most gondoltunk egy nagyot: tegyünk valami igazán hasznosat, alkossunk valami nemes ügyért együtt. Ha szeretnél örömet szerezni a Gólyahír egyesület pártfogoltjainak, akkor alkoss valami szépet az idén karácsonyra, aminek hasznát veszik!

A Gólyahír Egyesület elsősorban a krízishelyzetben lévő kismamákért jött létre, akik az esetek nagyobb részében nem tudják vállalni babájukat. Számukra sikerült most vásárolni egy lakást, ami krízislakásként működik, hogy a babájukat biztonságban, segítő szakemberek támogatásával, titkuk megőrzésével tudják hordozni terhességük utolsó hónapjában. Az új krízislakás jelenleg is teltházzal működik, mert az igény hatalmas!

Felajánlásaitokat a most átadott lakás otthonosabbá tételéhez kérjük. Szükség lenne, szívesen látnának szőnyeget, falvédőt, díszpárnákat, takarókat, székpárnát, faliképet, és hasonló kreatív, kézzel készíthető, az otthont melegebbé varázsló berendezési tárgyakat. Szárnyaljon a fantáziátok!
(A berendezési tárgyakon kívül a kismamák nehéz anyagi helyzete miatt tisztálkodási szereket is elfogadnának adományként). Képek a szállóról.

Adományaitokat 2009. december 10-ig várjuk, hogy még időben eljuttathassuk az Egyesületnek, ők pedig az Ünnepekig szét is tudják azt osztani. Ha szeretnél részt venni az akciónkban, kérlek, küldj egy e-mailt a karacsonyivarazslat kukac tyukanyo.hu címre, válaszként megírjuk a további teendőket.

Most sem leszünk hálátlanok: az alkotók között keresztszemes és varrós egységcsomagokat sorsolunk ki.

Kérjük, terjesszétek a blogokban, fórumokban is a kezdeményezésünket!

Eredeti bejegyzés: ITT


.

Turkáló

.

Debbie Draper hivatalos oldalán találunk néhány kisebb, ám mutatós mintát.

Stitches Crumble blogjában témáját tekintve elég vegyes a kínálat.

Periphaeria Design free minták. Nekem annyira az ingyen minták nem tetszenek, viszont a tutorial menüpontban találunk elkészítési útmutatót biscornuhoz és needlerollhoz.

Jeanette Douglas Design oldalán biscornukat találunk, elég vegyes hímzésfajtákkal készítve.



.

Megújult az xszemesbolt.hu

http://xszemesbolt.hu/

Megújult az xszemesbolt.hu honlapja.
Ennek örömére játékot hirdettek, ahol 3 kategóriában lehet nyerni.
Feltételek ITT.