2007/11/25

Kötött sál

Utoljára kb. 12 éves koromban volt kötőtű a kezemben. Akkor a Barbie babámnak kötöttem egy hosszú ujjú pulcsit. A pulcsi el is készült, csak éppen olyan merev volt, hogy megállt, karjait oldalt nyújtva :D Kb. itt el is ment a kedvem minden további kötéssel kapcsolatos dologtól, bár a kötött holmik nagyon tetszenek.

Most ősszel megláttam Andinál egy nagyon jópofa kötőfonalat, ami állagát tekintve hasonlít a fenyőfára rátekerhető boára, csak vékonyabb, és isteni puha kivitelben.
Vettem két gombolyaggal, hogy csajoknak próbaképpen kötök 1-1 sálat.
Kb. két délután alatt elkészültem egy sállal, itt az eredmény:




Most még kell kötnöm Ketteskémnek is egy sálat, aztán megpróbálkozom párna kötésével, mert annyira isteni ez a fonal megkötve.
Ill. még gondolkoztam valami kötött állatkán, csak ahhoz még nem érzek elég erőt magamban.

2007/11/12

Képek, immár keretbe foglalva

Nagy meglepetésemre megérkeztek ma a képek Anditól.
Csodálatosak lettek a keretek :)




2007/11/05

Doromboló bolhazsákok :)))

Több napi megfeszített melóval elkészült a nyivákoló kórus:

(A kéz Lilié, aki épp magáévá akarta tenni a képet)

Sajnos nem készült el szombatra, hogy magammal vihettem volna Komáromba kereteztetni.

A komáromi minitali nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat.
Lilin voltam megdöbbenve, egész végig jókedvűen császkált a boltban, próbált kommunikálni a saját kis nyelvén. Majd próbálta átrendezni kicsit a boltot :D
Elvittem keretezni a mediterrán lépcsőt, az órát, meg a kulcsosat (amiből mégsem fali kulcsakasztó lesz)

2007/10/26

2007/10/22

Tegnap szinte egész nap, és fél éjszaka hímeztem. Az eredmény:



Esti beszélgetés párommal:
Én: Nem tudom, hogy mi lehet a háttér.
Sanyi: Mátrix :)
Én: De a Mátrixban a csíkok függőlegesek voltak, itt meg vízszintesek.
Sanyi: Macska mátrix :))))

2007/10/21

Dühöngőpárna

Nemrég csináltam 3 nagy, jól kitömött párnát. Eredetileg egy készült Lilinek, hogy ugrálhasson rajta, aztán apa azt mondta, hogy varrjak még, mert tök jó a kanapén erre dőlni.

... négy cica...

Éjjel maratoni hímzés volt apával, filmezés közben, fél 4-ig böködtük az anyagot:

Cicáim állása:


Párom Charming Cottage-e:

2007/09/27

A következő áldozat :)

Lilinek elkezdtem ezt a macskás képet, sajnos idő-, és fonalhiány miatt elég lassan haladok vele:


Ezenkívül még sok más tervem is van, többek között egy magasságmérő, karácsonyra néhány kisebb kép ajándékba, egy terítő, ill. most már még egy. Csak azt nem tudom, hogy mikor. De bele kéne húznom :)

2007/09/11

Pocsék minták fóruma

Soha nem értettem, és nem is fogom megérteni, hogy miért kell olyan mintákat megosztani, feltölteni, küldeni, stb... amik olvashatatlanok, nem nyomtatható olvasható minőségben, teljesen használhatatlanok???

2007/08/30

Nyári termések

Nyáron az egész család belelendült a hímzésbe. Íme a termések:

Enyémek:
Anyunak egy kis "pénztárca":















Sanyinak a lépcsős tájkép:



















A leendő fali kulcstartónk:















Sanyi művei:
Lépcsős kép:



















Óra:



















Szandi művei:
































































Niki művei:








































Lili homokozójátékos zsákjára:

2007/08/05

Mediterrán lépcsők - végre kész

Nyaralás alatt elkészültem a Mediterrán lépcsőkkel.
Szegény elég hosszú vajúdás után született meg.
2002-ben egy kiállításon láttam meg először a képet, tűvé tettem mindent a mintáért, de szinte senki nem ismerte, nem találkozott még vele. Majd kb. két hónap múlva szólt valaki, hogy megvan a minta, el is küldte e-mailben (sajnos már a jótevő nevére nem emlékszem), de akkor a kinyomtatással nem boldogultam, sehogy nem fért rá egy oldalnyi minta egy oldal.
Végül nagynehezen sikerült kinyomtatni, majd háromszor hajítottam el a már megkezdett munkát, mert vagy az anyag nem tetszett végül, vagy keret híján jó gyűrött lett az egész, harmadszor meg koszos lett az állásban, végül két éve pont Horvátországban kezdtem el negyedszerre, és a sors keze, hogy idén pont ugyanott nyaraltunk, amikor befejeztem a képet:


2007/07/10

Kulcsos SAL 6.

Mivel nem voltam gépközelben, így nem tudtam felrakni időben a 4-5. részt, és külön-külön már nem is rakom fel, inkább megmutatom a kész kulcsosat (bár a mosás-vasalás még hátravan):














Aztán majd ha visszajöttünk nyaralásból, elmegyünk Andihoz, és bekereteztetem, ill. fali kulcstartót készíttetek belőle.

2007/06/17

Kulcsos SAL3

Kész van a 3. heti részlet a kulcsosból:














Párom azt mondta, hogy mivel az 'A' betű kicsit világos az egészhez képest, hímezzem majd a betűket egyre sötétedő árnyalattal (amotae is helyeselt :D)

Ezt a kis tünemény mintát pedig Évától kaptam ajándékba:


2007/06/09

Kulcsos SAL 2.

Néhány hete kitaláltam, hogy amikor Lilivel megyek le a játszótérre, viszek magammal egy aktuális kisebb méretű hímzést is, és szigorúan csak akkor veszem elő, ha Lili már elaludt a babakocsiban. Így naponta van legalább egy órám hímezni.
Ilyen módon sikerül haladnom a kulcsossal, mert egyébként nem haladnék vele:

Íme a 2. heti eredmény:
















A héten kotortam a kincses fiókban, egy régebben elkezdett witzy-kacsát keresve, amit persze nem találtam meg, pedig múltkor a kezemben volt, ráakadtam még egy megkezdett munkámra, amiről már meg is feledkeztem, hogy van. Ugyan még csak a kerete van meg, de eldöntöttem, hogy be fogom fejezni.









És a lényeg: elkészültem Niki Witzy kacsájával. Már csak az anyag szélének elszegése, és a keretezés van hátra:


2007/06/01

Nyári tábor???

Tegnap Nikinek be kellett vinnem a suliba néhány könyvet, mert itthon felejtette.
Amíg vártam a kicsengetésre, addig a falra kihelyezett papírlapokat olvasgattam, mint pl. papírgyűjtés eredménye, ebédbefizetés, Olcsó nyári tábor a város szívében(?)
Ez utóbbin megakadt a tekintetem, kíváncsi lettem, hogy mit, hol, mennyiért...
Utána a döbbenettől szóhoz sem jutottam.
A napközis tábor helyszíne: Budapest, Blaha Lujza tér... na már most, szerintem épeszű szülő nem a büdös, zajos belvárosban szeretné gyermekét nyaraltatni.
Olcsó (?): heti 12.000 Ft/hét, ezt kiszámoltam, ha szegény szülőnek van két kisebb gyerkőce, akiket ugye nyáron mégsem zárhat be a fiókba, amíg ő dolgozik, akkor ez egy hónapra kőkemény 100.000 Ft. Márpedig ennél még egy bébisintér is olcsóbb, ráadásul házhoz jön, a gyereket nem kell hozni-vinni, és korán kelteni sem. Illetve ha nem telik bébisintérre, akkor olcsóbb, ha anyuka esetleg egész nyárra fizetés nélküli szabit vesz ki.

Ezek után hálát adtam istennek, hogy nincs ilyen gondom jelenleg, és hogy az előző években a nagyszülők segítségével meg tudtuk oldani a nyarakat.
Bele sem merek gondolni azoknak a szülőknek a helyzetébe, akiknek nincs hadra fogható nagymama a családban :(

2007/05/31

Kulcsos SAL

Belevágtam a kulcsos mintába. A színek kiválasztásával sokáig bajban voltam, először barna v. zöld árnyalatokban gondolkodtam, aztán feltúrva a két fióknyi fonalat, nem találtam számomra megfelelő színeket, így végül melírozott bordó mellett döntöttem, és párjaként a melírozásban világosabb árnyalatú pirosat választottam, amiből végül drapp lett :D

Itt az első heti mintarészlet:

2007/05/09

Házassági évforduló és születésnapok

Ez a hét tiszta ünnep a családnak.

Tegnap volt a 14. házassági évfordulónk. Elmentünk egy étterembe megünnepelni, kettesben(!).
Lili délutáni alvására időzítettük a dolgot, Nikire bízva a kiscsajt.
Persze még be sem értünk az étterembe, Niki már hívott, hogy Lili felébredt.
Szerencsére elviselte a hiányunkat, és nem hisztizett, aranyos kislány volt.
Az étterem az egyik kedvenc helyünk, bár ritkán járunk oda.
A félhomályban jót beszélgettünk, istenit kajáltunk (nesze neked fogyókúra).

Hazaérve Lili az erkélyen integetett nővére karjaiból, és boldogan simult a karunkba, amikor beléptünk az ajtón.

Ma Sanyi ünnepli születésnapját, holnap pedig Lili lesz 1 éves.

2007/05/01

Egy régi munkám

Nemrég előkerült egy kb. 10 éve készült, házi áldás-szerű (nem xszemes) hímzésem. Azért lapult sokáig az elfekvő cuccok között, mert nem tudtam, hogyan lehetne "használhatóvá" varázsolni.
Aztán kitaláltam, hogy körbeszegem, és úgy rakom fel a falra.
A közeli rövidárust addig nyúztam, amíg nem szerzett színben hozzáillő szalagot, hogy körbeszeghessem.

Az eredmény (nem a legtökéletesebb, de az enyém:))) :





2007/04/30

Witzy kacsa

Niki kívánságára Witzy kacsát kell hímeznem (szegény gnóm-mackó helyett).
Ám nálam ez sem bonyodalom-mentes.
Már készen volt a két lába, meg a takaró egy része, amit húz maga után, gondoltam, Balcsin lesz időm hímezni, ott folytatom.
Hát időm lett is. Csak előbb bontanom kellett, ugyanis a két láb között a vásznon nem egy, hanem másfél öltés szélességet hagytam ki, és emiatt az egész minta csúszott volna fél öltést balra. Úgyhogy szegény Witzy jobb lábát amputálnom kellett.
Azért elég szépen haladtam, bár pótlábat még nem kapott.
Ha elkészül, teszek fel fotót.

2007/04/11

Mire jó a tojásfesték?

Vasárnap nekiálltam tojást festeni. Nem volt hozzá sok hangulatom, de úgy voltam vele, hogy hogy nézne ki legkisebb lányom első húsvétja festett tojás nélkül.
Aztán kitaláltam (legyen már valami élvezet nekem is a dologban), hogy egy régebbi rosszabb minőségű kongrét feldarabolok, és mindegyik színű tojásfestékbe beledobok egy darabot.
Úgy frissen kivéve a festékből, nagyon szép élénk színűek lettek, de ahogy száradtak, kicsit megfakultak, főleg a hátulja, amire fektettem őket.

eleje:










hátulja:

Válasz Judilla újabb kérdésére

Ki hogy van megelégedve a hímzése fonákjával?
Nem nagyon foglalkozom vele. Úgy vagyok vele, hogy az eleje legyen szép, mivel általában vagy keretezem a képeket, vagy párnára varrom rá, így a hátulja úgysem látszik.
Szép fonákot - szerintem - csak úgy lehet "csinálni", ha az ember egy színnel nagyobb felületet hímez. Olyan képnél, ahol egy színből 3 öltésnél több nincs egymás mellett, képtelenség, hogy a fonákja szép legyen.

2007/04/07

Válasz Éva új kérdésére

Milyen dolgok vannak jelen pillanatban az asztalon, ami hímzéssel kapcsolatos?

Alapból az íróasztalom egy háború sújtotta övezethez hasonlít leginkább, ahol keveredik a hímzéssel kapcsolatos dolog a munkámhoz kapcsolódó papírhegyekkel, ill. egy kisebb játékbolttal.
Hímzéssel kapcsolatban található az asztalon: nyomtatott hímzésminták, néhány keresztszemes újság, 3 db ajándékba kapott hímzett kép (a két nagylányomtól 1-1 kép, ill. páromtól), egy doboztetőben egy apró kép, lányomnak egy elkészült képe, amit már csak össze kellene varrni, egy komplett varrógép, egy doboz fonal a tájképhez, néhány olló.
Néha próbálom áttekinthetővé varázsolni az asztalt, de reménytelen vállalkozás :(

2007/04/02

Válasz Zsuzsa kérdésére

A környezetetek hogyan fogadja a hímzős, keresztszemezős hobbytokat?

Először szűk családom úgy nézett rám, mint egy csendes őrültre.
Aztán párom egyszercsak közölte, hogy akkor most adjak neki tűt, fonalat, mintát, anyagot, mert most már nagyon kíváncsi rá, hogy én mi a fenét élvezek ebben. Azóta neki is jó pár műve készült.
A két nagylányom is időnként belefog 1-1 kisebb munkába, főleg amióta közöltem velük, hogy jobban örülök egy sk. hímzett ajándéknak, mintha vásárolnának nekem valamit. (Azóta rájöttek, hogy olcsóbb is :DDDDD)
A nagyobb rokonság még mindig egy csendes őrült tevékenységének tartja, de azért örülnének a hímzett cuccoknak.
Az ismerősöknek pedig a végeredmény tetszik, csak közlik, hogy nekik semmi türelmük nem lenne ehhez.

2007/04/01

Lépcsős kép

Apránként haladok vele, mostanában az eddig elkészült részek hiányzó szemecskéit pótlom.
De annyira elkeserítő, hogy 3 órányi hímzésnek nincs látszatja :((((

2007/03/28

JJ

Most már megmutathatom, mert Éva megkapta tőlem a szülinapi meglepit.
Kihímeztem életem első JJ-mintáját.
Nagyon jó volt hímezni. Végre egy olyan minta, ami attól gyönyörű, hogy egyszerű, mentes mindenféle extrától, mint pl. félöltések, idétlen kontúrok... és a színei is fantasztikusak.

Mediterrán lépcsők

Már régóta adós vagyok a lépcsős képem állásával, ma végre sikerült lefényképeznem:

És rá kellett jönnöm, hogy kénytelen leszek a nagy keretre rárögzíteni, mivel egyik hímzőrámámat sem tudom úgy rárakni, hogy a varrást ne nyomorítsam meg vele :(
Majd ha párom és Lili felébred, akkor az ágyneműtartóból elő kell ásnom az állványt.

2007/03/27

Néhány munkám

Szandrának készítettem egy lovat:











Ezt a hímzést pedig az első karácsonyi húzáson kaptam, képkeretben, de a keret nem tetszett, így nemrég párnává alakítottam:


Szekrénykém

Megmutatom a szekrénykémet, ami Éva apukája készített: