2013/02/27

Fifi

Évekkel ezelőtt terveztem meg Fifit, aki akkoriban Lili kedvenc mesehőse volt.


Most megosztom a mintát is.

2013/02/22

Új szerzemények

Tegnap érkezett futárral egy kisebb csomagocska.


Lili első önálló hímzései

Lili önállóan (minimális segítséggel) hímezte ezt a két képet. Kezébe adtam a keretbe feszített anyagot, az első öltés helyét kijelöltem, és utána önállóan számolva a mintát, csak hímzett, és hímzett...



2013/02/11

Tavaszváró kihímezve

Rájöttem, hogy a saját mintáim közül csak elvétve hímzek ki néhányat.
A tavaszváróhoz viszont nagy kedvet kaptam, így nem úszta meg, hogy kihímezzem. Nézzétek el, hogy még mosatlan-vasalatlan, este vettem ki a keretből. Az eredmény:




2013/02/03

Tavaszváró

Hosszú idő után egy kis saját tervezésű minta a tavaszvárás jegyében










Düh-hímzés :)

Pénteken berágtam az egyik ügyfélre, mert egy mondatával négy órányi munkámat tette semmissé, ezért a módosítások helyett fogtam magam, leültem hímezni, majd tegnap folytattam.
Az eredmény:


x-leki terve alapján
28-as ecru vászon (Rico vagy Zweigart)
Dinky Dyes Freo selyemfonal


Sanyi szerint sűrűbben lehetnék dühös az ügyfelekre :D

2013/01/19

Turkáló




http://les-douces-heures-de-piatine.over-blog.com/categorie-10946093.html

http://marijke-steekjeskruisjes.blogspot.nl/search/label/Grilles%20gratuit

http://stickeule.blogspot.hu

http://tipnut.com/bluebird-embroidery/#

http://www.ant-of-sweden.com/9/free_charts/m-ant-111/19

http://www.petitescroix.fr/category/grilles/#

http://www.cross-stitch-patterns.eu/big.php?id=949

http://www.nspruance.com/pagefreehearts.htm#

http://les-douces-heures-de-piatine.over-blog.com/30-categorie-10946093.html

http://monparadismestresors.over-blog.com/article-sal-i-m-fall-in-love-the-end-103388313.html




2013/01/11

Horgolt karkötőt kaptam

Megtaláltam egy horgolt karkötő leírását a neten, és úgy döntöttem, hogy nekem olyan kell. Igenám, de nem tudok horgolni. Ezért facebookon megkérdeztem, hogy ki lenne olyan kedves, hogy horgol nekem egyet, természetesen kifizetem.
Egy kedves ismerősöm, brumadza, felajánlotta, hogy horgol nekem egy ilyen szívem-vágya karkötőt, minden ellenszolgáltatás nélkül.
Brumadza! Itt is nagyon szépen köszönöm a szuper karkötőt.
És íme a fotók:




2013/01/04

Nem keresztszemes, de jó szórakozás :)

Csak azért, hogy a mai nap se teljen el kreatívkodás nélkül :)




2013/01/03

Nem csak keresztszemes

Utóbbi időben kreatívkodtunk, hímeztem eleget (hímzések egy része még nem publikus).
Néhány kép a művekről:

Fenyőfa filcből és kúpból még díszek nélkül

Feldíszítve:

Karácsonyi koszorú

Gyöngycsillagok

Könyvjelző magamnak


Illatzsák Diának karácsonyra

Illatzsák Lilinek

2012/12/31

B.Ú.É.K!

Boldog új évet kívánok mindenkinek!
Happy New Year!







2012/12/21

Boldog karácsonyt kívánok!


Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!


2012/12/20

Koszorú parafadugóból

Az ötlet tetszett, mióta neten láttam. Majd heves fejtörés, hogy honnan szerezzek annyi parafadugót. Aztán beugrott, hogyha az ember főnökének van egy étterme (is), akkor ott vadon terem a parafadugó, így némi kunyerálás után kaptam egy szatyor dugót, cserébe az ígérettel, hogyha sikerül összehoznom a koszorút, ő is kap egyet.
Ugyan még csak ez az egy készült el, de időhiány miatt ezt megkapja a főnököm:


A dugók elhelyezése macerásabb, mint ahogy elsőre gondolná az ember, 3x szedtem le a már felragasztott 5-6 db dugót, mire úgy találtam, hogy vállalható.