2019/07/26

Mert nekem mindenkit meg kell mentenem :D

Szerda reggel, amíg a család aludt, elmentem vásárolni, és beugrottam Duduhoz is egy kis reggelinek valóval. A házuktól nem messze két fecskefióka ült a földön, közeledtemre az egyik elrepült (ő csak őrizte a beteg társát), a másik gubbasztott tovább a földön.  Megálltam, felvettem, hazavittem, próbáltam itatni, sikerrel. Majd ezerrel információkeresés, hogy hová tudnám vinni, ahol segíteni tudnak rajta. 
Végül a Mályi Madármentő Állomással sikerült felvennem a kapcsolatot, és ők mondták, hogy a Poroszlói Ökocentrum átveszi a sérült madarakat. Felhívtam őket, egyeztettünk, várják a fiókát. 
Lilivel kocsiba ültünk, átvittük a madarat, gondos kezekbe került. Ma fogok érdeklődni róla. Remélem, jó híreket kapok majd.



Tegnap pedig a szomszédasszony hívott fel, hogy benn vannak Mezőkövesden, és ott van a földön egy madárfióka, mit csináljon vele. Órákig figyelték, amíg ott volt dolguk, de se a mamája nem ment arra, se ő nem nagyon mozdult el a  helyéről. Végül elhozták hozzám, mondván, olyan aranyosan megmentettem a fecsit is.
Megitattuk, próbáltuk etetni szúnyoggal, nem fogadta el. Próbáltuk neten beazonosítani, mi lehet, mielőtt rosszat teszünk vele, nem sikerült.
Bóklásztam a netet, hogy este 9 után hol tudnék segítséget kérni, végül rátaláltam a Hortobágyi Madárkórházra, ahol - mint kiderült - 24 órás ügyelet van. Felhívtam, egyeztettem, kocsiba ültünk, vittük az apróságot. Odaérve sikerült az ott dolgozókat megtalálni (épp műtöttek), egy fiatal lány és egy srác jött ki, átvették a madarat, megállapították, hogy ő bizony egy nagyon éhes verébfióka (most derült ki, hogy tengelicfióka és nem veréb). Úgyhogy rögtön rohant vele a srác, hogy megetesse. Itt aláírattak velem egy papírt, hogy én adtam át a jószágot. Úgyhogy Csurika is jó kezekbe került.





2 megjegyzés:

Tüzes Beáta írta...

Óooh! Vajszíved van.

Palkó írta...

De jó volt ezt olvasni! :)