.
2009. július 21. kedd
Indulásunk előtt
Nálunk – mint általában minden – ez sem volt zökkenőmentes.
Én még délelőtt kimutatást készítettem az egyik ügyfélnek, aztán még el akartam menni fürdőruhát nézni. Persze nem kaptam. Viszont vettem egy nagyon tuti blúzt magamnak. Aki ismer, most megrökönyödik, mert a blúz rózsaszín. Illetve nem is igazán rózsaszín, hanem inkább olyan rózsaszín-szeder-málna, szóval olyan bogyószínű. Tehát abszolút nem az én színvilágom. De amikor megláttam, muszáj volt megvenni.
Délután apa lefeküdt, hogy kicsit aludjon, mivel ő szokta levezetni azt a kb. 650 km-t.
Bebújt Szandi szobájába, mondván ott csend és sötét van, senki nem fogja zavarni. Igen ám, csak azt hagyta ki a számításból, hogy legkisebb lányának biza hiányozni fog apuci.
Ergo kiscsaj szó szerint rádöntötte apára az ajtót (ehhez tudni kell, hogy Szandi szobaajtaja elhúzható lenne, csak rossz, és ha jobban nekidőlsz, kidől az ajtó). 
Ezt követően apa feladta alvási vágyát.
Viszont én nem sokkal ezután lefeküdtem, mert kitört rajtam a megelőző két heti munkatempó miatt kihagyott alvás hiánya. Aludtam apa helyett bő két órát.
Addigra család szinte mindent bepakolt az autóba.
Balatonig baromi virgonc voltam a kocsiban. Ott felvettük Szandikát bőröndöstől-táskástól.
Majd én innentől kezdve végigkómáztam az utat.
2009. július 22. szerda
Megérkezés Zadarba
Hajnali 5 körül értünk Zadarba. A komp 10.45-kor indult Iz szigetére.
Nekem a két időpont közötti időből csak kevés emlékem van, mert amikor hagytak, aludtam.
A kompon sikerült ébren maradnom, bár szerintem csak azért, mert nem ültem, és figyelnem kellett Lilire, nehogy a tengerben kössön ki véletlenül.
Kiscsaj a komp kikötése előtt 5 perccel aludt el az ölemben.
Megérkezés a szigetre
Pár perccel a kikötés után mi már le is parkoltunk a szállásunk előtt. A gyereket felvittem a szobába, leraktam az ágyra, és aludt több mint két órát.
Kipakolás után én is ledőltem mellé, először olvastam, aztán elaludtam.
Közben apa és Szandi elmentek felderíteni, hová érdemes menni pancsolni.
Amikor Lili felébredt, első mondata ez volt: Kikötöttünk már?
Amikor mindenki felébredt, meguzsonnáztunk, majd célba vettük a partot.
Én természetesen „vízreszálláskor” összetörtem magam. 
Végül is a francnak kellett holtfáradtan, bedagadt bokákkal fürödnöm menni.
Egy stégnek kialakított szikláról akartam belépni a tengerbe, és mire észbekaptam, már hasonfeküdtem a vízben lévő köveken, és mozdulni sem mertem. Szegény Sanyi azt hitte, hogy bevertem a fejem, és azért nem kelek fel.
Első hülye gondolatom az volt a köveken elterülve, hogyha a kezem eltört, hogy fogok hímezni a nyaralás alatt. Az hogy a többi részemmel mi van, nem is érdekelt hirtelen.
Sanyi kanalazott ki a vízből.
De tényleg baromi szerencsésen megúsztam.
A bal tenyeremről két helyen lejött a bőr, a jobb kézfejemen a középső ujjam hátra lett feszítve, vszeg mint a kövön landoltam vele, a jobb oldalamat lehorzsoltam, és a jobb combon van egy férfitenyér méretű zúzódásom, ami gyönyörű lila-bordó színben játszik.
A bal tenyeremen lévő seb vérzett, odamentünk a kocsiban lévő elsősegélydobozhoz, és mondja nekem Sanyi, hogy nyaljam már le a sebről a vért, meg a sós vizet, ami baromira csípte a sebet. Ránéztem a sebre, belegondoltam, hogy nekem ezt le kell nyalnom, és erre a gondolatra irgalmatlan hányinger vett erőt rajtam. Majd a következő pillanatban éreztem, hogy a lábaim is kezdenek önálló életet élve kicsúszni alólam. Még annyi erőm volt, hogy a kocsi első ajtajáig elvonszoltam magam, és beültem a forró kocsiba.
De így legalább megúsztam egy második elterülést.
A nap további részében szüneteltettem a vízzel való ismerkedést.
2009. július 23. csütörtök
Reggel arra ébredtem, hogy a jobb kezem középső ujja duplájára van dagadva, kőkemény és nem tudom mozgatni.
Délután egy fagyasztott csirkemellet feláldozva, jegeltem az ujjamat.
Hímezni nem tudtam, mert bár eddig nem tűnt fel, a tű áthúzva én jelentős mértékben használni szoktam ezt az ujjamat is, és minden mozdulat fájdalmas volt.
Viszont egy előnye megvolt ennek is. Minden házimunkát rá tudtam sózni a többiekre.
Délután lementünk a partra. Ahol apa a 3 gráciával vízre szállt. Én nem mertem. Gondolom, előző napi események tükrében ez érthető.
Niki, aki egész nap torok- és fejfájástól szenvedett, nyomban elfelejtette minden baját, és indult búvárkodni, meg vízbe ugrálni.
Szandi nem ennyire bátor, ő beérte egy kis úszkálással.
Lili először kicsit bátortalanul ismerkedett a vízzel, de aztán egyre jobban megszokta.
Most hogy kellőképpen ecseteltem a nyomoromat, vesztegessünk pár szót a szállásra és a szigetre
A szigeten alig változott valami az eltelt két év alatt. Talán csak annyi, hogy épült egy-két ház a környéken, és az üzletek még drágábbak lettek, mint voltak. (Pedig két éve már majdnem utolérte a magyar árszínvonal a szigeten lévő árakat).
A lényeg, hogy a sziget nem változott, mintha megállt volna az idő. És én ezt élvezem. Nincs állandó nyüzsgés, az emberek is ugyanolyanok, nyugodtak, amolyan ej-ráérünk-arra-még típusúak. Nem kapkodnak el semmit. Nem hiszem, hogy itt gyakori halálok lenne az infarktus, vagy agyvérzés.
A szállásunk is a szokásos, ahová már évek óta visszatérünk, ha a szigeten nyaralunk.
A szállásadóink nagyon kedvesek.
Most is kaptunk egy meghívást rögtön érkezéskor welcome-drink-re. Aminek a balesetem miatt egy nap késéssel tettünk eleget.
A terefere végül érdekesen, de nagyon vidáman alakult. Ehhez tudni kell, hogy Senka (a feleség) beszél angolul, Davor (a férj) pedig inkább németül. Mindketten 60 körüli, vagy inkább már afeletti korban járnak.
Davor magyar ősökkel is büszkélkedhet, az egyik nagymamája magyar volt, bizonyos Hajdú Paula (láttunk róla korabeli fotót, nagyon szép nő volt). Ennek köszönhetően Davor ismer néhány magyar szót.
A beszélgetés horvát-magyar-angol keveréknyelven folyt.
2 üveg sör után Davor már szinte csak horvátul tudott megszólalni, és Sanyinak ezerrel fújta a magáét. Sanyi válaszul magyarul mondta neki, hogy hiába beszél hangosabban horvátul, ő akkor sem fogja megérteni jobban.
A vége az lett, hogy dőltünk a röhögéstől.
2009. július 24. péntek
A reggelt a fájós ujjam ellenére kézi mosással (nincs mosógép) és mosogatással kezdtem, majd levonultunk a partra
A lányok felfújtak két kétszemélyes matracot, vízre bocsátották, és vörösre égették magukat.
Lilike ma idegölő napot tartott, kétpercenként változtatta meg a véleményét arról, hogy most éppen mit szeretne csinálni.
Azért valamennyit ma már tudtam hímezni is. Az ujjam majdnem az eredeti méretére zsugorodott, már valamennyire hajlítani is tudom, és Lili két bugyiváltása között volt időm néhány öltésre.
Majd délután Lili a fáradtságtól nyűgösen kiharcolta, hogy menjünk fel a házba, mert ő aludni akar.
Összepakoltunk, apa ráapplikálta az autó tetejére a két nagy matracot.
Hazaérve Szandi elvitte aludni Lilit. Az eredmény: 15 perc múlva Lili megjelent az ajtóban, és közölte, hogy Szandi alszik.
Este bementünk Veli Izbe. Fagyiztunk a „törzshelyünkön”, sétáltunk egy nagyot, és megállapíthattuk, hogy ott sem változott szinte semmi.
2009. július 25. szombat
Ma van 17 éve, hogy megismerkedtünk Sanyival.
Fürdésmentes napot tartottunk, egész nap fújt a szél, nem volt kedvünk lemenni a partra.
Inkább az erkélyen hímeztünk egész nap, meg aludtunk
Kész lettem egy gyors babaköszöntővel, a minta JBW monochrome babakocsis mintája, az anyag babarózsaszín 14-es aida, a fonal anchor 52-es rózsaszín. Gyors, egyszerű, mégis aranyos, mutatós minta.
Este elmentünk vacsorázni egy újonnan nyílt étterembe. A neve Konoba Mocira.
Mint általában a szigeten lévő éttermekben, itt sincs túl nagy választék.
Viszont a pizzájuk és a hasábburgonyájuk nagyon finom, és a pizza óriási nagy.
Niki örömére volt rántott hús J, Szandi és Lili örömére pedig palacsinta.
Én meg napok óta azon röhögök, hogy itt olyan pénzeket fizetünk ki szó nélkül kajára, amilyen árakat ha otthon meglátok egy étterembe, kifordulok onnan, és másik éttermet keresek.
Teszem azt, otthon az életben ki nem fizetnék két palacsintáért 600 Ft-ot, akármennyire is imádom a lányaimat, inkább közlöm velük, hogy megsütjük otthon J
Este folytattam a Lilinek elkezdett „Chloe locsol” című kép hímzését, miközben néztük a Miami helyszínelők jónéhány részét.
2009. július 26. vasárnap
Délelőtt testületileg levonultunk a partra, ami megközelítőleg meg is telt kis családunkkal.
Utólag azon gondolkoztam, hogy majdhogynem feleslegesen mentünk le, Lili még a lábát sem volt hajlandó a vízbe beledugni, a lányok pár perces úszkálás után kijöttek a partra, és a kevés árnyékon összeveszve mindenki hímezni próbált.
Azt a kevés árnyékot is néhány napernyő segítségével produkáltuk, amiket rendszeresen – átlag kétpercenként – elfújt a szél.
Délután visszamentünk az apartmanba, ahol apa, Niki meg én gyorsan lefeküdtünk aludni, Szandi pedig Lilivel játszott. Néhány órával később óriási kacagásra ébredtünk, a két csajszi ezerrel hancúrozott.
A délután további részében Lilivel játszottam, tanítottam hímezni, mert ő hímezni akart J, illetve folytattam a Chloe-s minta hímzését.
Este sorozatnézés közben hímeztünk tovább.
Az eredmény: Chloe kész, az összes kontúrjával együtt.
Úgyhogy újra elővettem Vervaco nyugágyas képét, hátha végre sikerül befejezni azt is. Tavaly májusban kezdtem el, és kb. olyan 75%-os lehet.
Lili már második éjjel külön ágyban alszik. Igaz, velünk egy szobában, de ez már akkor is haladás.
Ő mondta, hogy a kicsi ágyban alszik (egyszemélyes heverő), senki nem erőltette.
Annyiból nem bántuk, hogy mióta itt lenn vagyunk, azóta éjszaka olyan, mintha egy futballmérkőzésen mi lennénk a labdák, ugyanis Lili egész éjjel forgolódott és rugdosott minket.
A különalvásnak azonban minden este rituáléja van.
Befekszik Lili az ágyba, én mellé, és énekelnem kell neki.
Először mindig a szokásos slágerlista:
lánc, lánc, eszterlánc
bújj, bújj, zöld ág
húzz, húzz engemet
cifra palota
zsip-zsup, kender zsup
stb…
Amikor már kómázik, akkor a szokásos dalokból kifogyva, jön a maradék népdaltudásom, ami általános iskola óta jelentősen lecsökkent
Ilyenek: érik a szőlő, hej vargáné, most viszik…, stb…
Úgyhogy ha hazaérünk, első dolgom lesz, hogy az internet segítségével összegyűjtöm azokat a gyerekdalokat és népdalokat, amiket valaha ismertem, csak elfelejtettem, kinyomtatom, és újra megtanulom.
Szandi befejezte a Zolinak szánt „szerelemhímzést”.
Niki pedig szuperül halad a Robinak szánt Isa V. maci hímzésével.
2009. július 27. hétfő
A tegnapiból okulva délelőtt nem mentünk le a partra. Szabadfoglalkozást tartottunk.
A két nagy hímez, Niki a macis mintát folytatja, Szandi pedig egy monochrom macskasort hímez.
Sanyi bement Veli Izbe vásárolni, aztán Lilivel tízóraiztak.
Én pedig kimostam egy vagonnyi konyharuhát, egy törölközőt, és beáztattam egy újabb adag szennyest. Egyetlenegy dolog hiányzik a „civilizációból”, egy mosógép. Alapból utálok kézzel mosni, de úgy, hogy a bal tenyeremen seb van, a jobb kezemen meg fáj a középső ujjam, még rosszabb.
Viszont ez olyan tevékenység, amit nem merek másra bízni.
Továbbá mosogattam, krumplit mostam (a hámozást már Sanyira bíztam), szekrényből kiborult chipset takarítottam össze.
Sanyi felsöpört, krumplit hámozott.
Most itt ülünk a teraszon, és amíg a többiek hímeznek, én ezeket a sorokat pötyögöm.
Mai sikerélményem: napok óta szenvedtem a laptop billentyűzet-kiosztásával, mert bár magyarra volt állítva, a Z és Y fel volt cserélve, nulla nem volt a gépen, meg egyéb hasonló zavaró apróságok.
És eddig hiába állítottam bármit, nem sikerült normális magyar billentyűzetet csiholni.
Ma bepöccentem, mondván olyan nincs, hogy én ezt ne tudjam megoldani, és bekapcsoltam a monitorbillentyűzetet, hogy megnézzem, bizonyos gombnyomásokra hogyan változik a bill.kiosztás.
És addig nyomogattam a shift-et meg a ctrl-t, persze összevissza, amíg hogy-hogy nem, megjelent a normál bill. kiosztás.
Azóta kétszer akkora sebességgel írom ezt a feljegyzést
Már csak egy dologra kéne rájönni, hogy a laptopnak ezt a nyamvadt beépített egerét hogyan lehetne kevésbé érzékenyre állítani, mert hozzá sem érek, csak túl közel mozog hozzá a kezem, máris úgy érzékeli, hogy mozgatom az egeret, és sorokat ugrik át a kurzor. De erre még nem jöttem rá
2009. július 28-29. kedd, szerda
Semmi említésre méltó esemény nem történt. Mindennap levonultunk a partra, ahol lubickoltunk, én hímezgettem közben, ha tudtam, esténként meg szabadfoglalkozás a teraszon.
2009. július 30. csütörtök
Ez a nap is ugyanúgy telt volna, mint az előző kettő, vagyis tömény pihenés, fürdőzéssel, hímezgetéssel, stb…
Csakhogy ember tervez…
Lementünk a partra, a szél szokás szerint vitte volna a napernyőnket, Lili nyűgös volt, fürödni nem akart, végül lefeküdt a pokrócra, hogy szunyál, Szandi fenn maradt a teraszon, Sanyi és Niki pedig elmentek „búvárkodni”.
Én sem voltam olyan nagyon friss, ezért úgy döntöttem, hogy ledőlök Lili mellé az árnyékba, és szunnyantok egyet én is.
Napernyőt úgy helyeztem, hogy álmomban is fixen tudjam fogni, és hát be is aludtam rendesen.
Csak aznap valamiért a menetrendszerinti Paula nevű személyszállító hajó vagy közelebb ment el a part mellett, mint szokott, vagy gyorsabban, vagy a jó ég tudja, mit csinált, de arra ébredtünk, hogy a hajó által keltett hullám teljesen kicsapott a partra, beborítva engem és a gyereket, és vitte a víz befelé a cuccokat
A gyerek üvöltött, én igyekeztem kihalászni a vízből a holmikat, erősen koncentrálva arra, hogy Sanyi kistáskáját meg az én hímzős táskámat kapjam ki elsőnek, aztán jött a többi dolog (meg az újabb hullámok), mint a pokróc, törölközők, a gyerek ruhái, papucsok, stb…
Igenám, de közben csitítottam a gyereket is, meg a hullámok túl gyorsan vitték be a holmikat, és hát egy fél pár tengericipőt, meg Niki fél pár papucsát bizony nem sikerült kihalásznom, tehetetlenül néztem a partról, hogyan sodorja egyre beljebb a víz (nem tudok úszni, meg a gyereket nem is hagyhattam volna egyedül a parton).
Végül tőlünk nem messze ült egy középkorú pár a sziklákon, és ugyan nem beszéltek angolul, de kézzel-lábbal mutogatva megkértem a férfit, hogy hozza már ki nekem a két fél pár cipőt a vízből
Szerencsére megértette, mit akarok, kihozta a vízből az úszásra ítélt lábbeliket.
Sanyiék kb. fél óra múlva jöttek vissza, én épp kármentesítettem, szárogattam a gatyazsebemből kihalászott papírpénzt, pakoltam ki a hímzős szatyrot, mindent próbáltam olyan helyre menteni, ahonnan egy újabb hullám nem tudja besodorni.
Amikor meséltem nekik, hogy mi történt, alig tudták abbahagyni a nevetést.
Aztán Sanyinak arcára fagyott a mosoly, mikor rájött, hogy a táskájában lévő kocsipapírok is kicsit megáztak.
Még jó, hogy a fényképezőgépet és a kamerát aznap nem vittük le a partra, tuti, tönkre mentek volna.
2009. július 31. péntek
Reggeli után levonultunk a partra, ahol Lili mintha érezné, hogy utolsó pancsolási lehetősége következik, ki sem akart jönni a vízből.
Elég sokáig lenn voltunk.
Este bementünk még utoljára Veli Izbe, vettünk néhány dolgot még, aztán csajok kitalálták, hogy pizzát akarnak vacsizni.
Mondtam, hogy oké, ott van nem messze a régi törzshelyünk, üljünk be oda.
Ők nem, ők a Mocirába akarnak menni.
Apa támogatta az ötletüket.
Pedig nem kellett volna. Ha rám hallgattak volna, akkor… a lányok jól laknak, és Sanyi sem sérül le.
A Mociránál fenn az úton nem tudtunk leparkolni, ezért lementünk a kocsival a partra, hogy akkor lentről közelítjük meg.
A parti út nagyon keskeny, épp hogy elfér egy autó rajta.
Találtunk egy kerítés nélküli „udvart”, amit Sanyi kinevezett parkolónak, bár a tulaj csúnyán nézett ránk, de amikor mondtuk, hogy a Mocirába mennénk, akkor már közölte, hogy OK.
Sanyi éppen csapná be a kocsiajtót, de elég szerencsétlenül, és az ajtó felső sarkával sikeresen homlokon vágta magát. Az eredmény: két centi hosszú, elég mély, szétnyílt seb.
Próbáltuk elállítani a vérzést, leragasztani, de elég nehezen sikerült.
Végre elindultunk gyalog felfelé a Mocirába, leülünk, megbeszéljük, ki mit akar enni, igenám, de a csajok nem kérnek gombát a pizzára.
Sebaj, horvát szótár kéznél, alapmondatok már amúgyis jól mentek nekem, összehoztam úgy a rendelést, hogy ne lehessen összekeverni a dolgokat, lévén 3 egyforma pizzát kértünk, csak az egyiket gomba nélkül.
Le is adom a rendelést, a pincércsaj tök boldog, hogy horvátul mondtam el, mit szeretnénk, így nem kellett angolul megszólalnia.
Erre kijön két perc múlva, és közli, hogy már csak egy pizzát tud hozni, és arra sincs meg minden feltét.
Belőlem kibukott a „Ha rám hallgattatok volna…” kezdetű mondat.
Így végül sebesülten, éhesen mentünk haza.
12.50-kor kellett volna a kompnak indulnia, de félórás késéssel ért be a szigetre, és végül majdnem 50 perces késéssel indult el.
.
2 megjegyzés:
Kalandos volt, az egyszer biztos!:)))
Kalandosra sikerült ez a nyaralás, biztos emlegetitek még jó ideig! :)
Megjegyzés küldése