6 évvel ezelőtti emléket dobott fel a facebook (amit anno ide elfelejtettem beírni).
Esett a hó. Szuper, kocsi kilőve, nincs téli gumi, séta a suliig. A hír hallatán a gyerek mosolya nem volt egészen őszinte. Ezt az első kérdése (még csukott szemmel) is alátámasztotta: Nem maradhatnék inkább itthon?
A kutyák napok óta először tettek úgy, mint akik nagyon menni akarnak sétálni. Nem baj, a havat imádják, tuti móka lesz eljutni a suliig gyalog, két kutyával. (Remény hal meg utoljára.)
Iskolatáska a hátamra, hót nehéz, két póráz a kezemben, végükön két ellentétes vérmérsékletű kutyával, gyerek önjáró.
A társasház végénél (kb. 40 m) Bogyó már 3 lábát felemelve, satufékes pózban jelezte, hogy köszöni, neki ennyi a télből, hóból elég volt. Oké, zsebcirkáló ölbe, Topi rángat, látszik, hogy élvezné a havat, ha a póráz nem lenne.
200 m múlva Topi is bevetette a 3 lábú kutya trükköt, hülye gazdi mit csinál? Szól a gyereknek, hogy adja ölbe a másik kutyát is.
Szerencsére túl sok emberrel nem találkoztunk, de akikkel igen, azokon látszott, hogy lehajtott fejjel, erősen összeszorított ajkakkal próbálnak nem hangosan röhögni.
Az iskola előtt egy sarokkal leraktam őket, Bogyó újfent kb. 40 méterre volt hitelesítve, újra ölbe.
Gyereket beadtam a zaciba, akarom mondani, az iskolába.
Kabátomon cipzár felhúzva, Bogyó belepasszírozva, Topi még sétál. Kb. 300 métert, majd újra jött a 3 lábú verzió. Topi ölbe.
Innen kezdve a két kutya halálosan elégedett fejjel nézelődött az ölemből.
Én rájöttem, hogy 300 méter milyen qrva hosszú tud lenni.
Sanyi szerint ott szúrtam el a dolgot, hogy a kanapét, amin a kutyák szoktak feküdni, nem vittem magammal.
Igaza lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése